A hűség jelképe: Hachiko

A fajtáját tekintve akita Hachi története sem kezdődik másképp, mint bármely más kutyáé. 1923. november 10-én született nyolcadik kölyökként az alomban. Gazdája,  Hidesaburo Ueno a Tokiói egyetem professzora csak 1924-ben vásárolta meg a picit, és vitte Tokióba a munkája miatt. A professzor vonattal utazott az egyetemre. Az állomásra a hűséges Hachiko kikísérte minden reggel, a vonat távozása után lefeküdt a peronra, és várt, csak várt gazdája érkezésére, hogy minél több időt tölthessenek együtt, hazakísérhesse a professzort.

Egy nap aztán az imádott gazda nem jött többet. Hatchi a peronon várt egyedül, egészen késő estig, míg végül szomorúan hazakullogott. A rituálét minden nap megismételte, várta a professzort egész nap, hátha egyik este végre megérkezik. Időjárástól függetlenül, ha esett, ha fújt, az akita csak várta, hogy Hidesaburo hazatérjen. Több család is befogadta az ebet, de mindenhonnan megszökött, fenntartva a reményt, hogy ismét láthatja majd professzorát. Már a férfi özvegye is elköltözött a városból, hátrahagyva a hűséges kutyát, hiszen tudta, ez Hachi élete, nem foszthatja meg tőle. Ellátást a pályaudvaron dolgozóktól, és a járókelőktől kapott, egy-egy hotdog, vagy kolbász formájában, mégis hamar romlani kezdett fizikai állapota.

A helyiek ismerték, és nagyon megkedvelték az egyre soványabb kutyát, aki nap nap után rendületlenül feküdt a peronon, és fürkészte a tömeget gazdája után kutatva.

Egyik évben Kikuzaboro Kobayashi, az akita kutyák kutatója, egyben a professzor tanítványa felismerte az állomáson, és megjelenítette egyik tanulmányában, ami a fajta hűségét volt hivatott bebizonyítani. A kutatás alapján abban az időben összesen 30 fajtatiszta akita akadt, akik mind kitartásukról, és gazdájuk iránti töretlen szeretetükről voltak jellemezhetők. A tanítvány gyakran látogatta Hachit, több cikk is született a témáról. Egy nagyobb lapban történt megjelenés után vált ismertté a hűséges eb története, innen egész Japán, később az egész világ megismerhette történetét, tudomást szerezhetett létezéséről. Az eb 1932-re igazi kinccsé vált (tudományos, és oktatási téren egyaránt).

1934-ben szobrot emeltek a tiszteletére. Az avatáson maga Hachiko is részt vett.

A kutyus nem várhatta örökké gazdája visszatértét. 1935-ben ő maga is az örök vadászmezőkre távozott, óriási űrt hagyva maga után a város lakóiban. A rák, és a kezeletlen férgesség végzetesnek bizonyult számára. Kitömött testét a Nemzeti Tudományi Múzeumban állították ki Tokióban. Legendája még ma is él.