Kutyák a történelemben: a Titanic négylábú utasai

Akár történelemórákon, akár a mozifilmből hallottunk róla, aligha találni manapság olyan embert, aki ne ismerné a Titanic tragédiáját. A luxus óceánjáró 1912. április 15-re virradó éjjelen ütközött neki egy jéghegynek az Atlanti-óceán északi részén, New Yorkba tartó útján. Az elsüllyeszthetetlennek kikiáltott hajó és utasainak sorsa megpecsételődött. 714 túlélővel szemben 1522 áldozatot követelt, de nem csupán embereket: a hajón legalább 12 kutya is tartózkodott, közülük hárman élték túl a tragédiát.

Az első osztályon utazó emberek megengedhették maguknak, hogy kedvenceik is elkísérjék őket. A Titanic egy ötcsillagos felszereltségű kennelt biztosított a négylábú utasok számára, ahol külön személyzet ügyelt rájuk, és naponta több alkalommal is megsétáltatták őket a fedélzet egy elkerített részén. A kutyák nagy népszerűségnek örvendtek, sétáikat nézőközönség kísérte, és április 15-re egy "házi kutyakiállítást' is terveztek. Akadtak olyan vendégek is, akik nem voltak hajlandóak megválni imádott kisállatuktól, és titokban a szobájukban szállásolták el őket. A kutyabarát legénység csendben szemet hunyt e kihágás felett.

A szerencsés túlélők

A három túlélőben több közös vonást is felfedezhetünk: a lakosztályokban tartották őket, és kis méretüknek köszönhetően a gazdáik oldalán – pokrócba csavarva vagy a kabátjuk alatt – rejtőzhettek el a mentőcsónakokban.

Lady: pomerániai törpespicc. Gazdája, Margaret Bechstein Hays Párizsban vásárolta meg a kutyát, a katasztrófakor a hetes számú mentőcsónakba kerültek. A kiskutya egy takaróba bújt.

Sun Yat Sen: a pekingi palotakutya tulajdonosai, Myra és Henry S. Harper a mai napig fennálló könyvkiadó mágnásai voltak. Kedvencükkel együtt a hármas számú mentőcsónakban foglaltak helyet. A korabeli feljegyzésekből annyit lehet tudni, hogy Mr. Harper szerint „Elég sok szabad hely volt és senki sem tiltakozott a kutya ellen.” – idézte a Titanic múzeumi tárlatának kurátora.

Egy másik pomerániai törpespicc is túlélte a tragédiát. Neve homályba vész, tulajdonosai, Martin és Elizabeth Jane Rothschild szintén titokban vitték magukkal. A hatos számú mentőcsónakon bújt meg Mrs. Rotschild mellett, míg felvette őket a Kárpátia hajó. A legénység először elutasította a kérést, de az asszony kitartott. Férje másik csónakban ült, de nem élte túl az éjszakát, így a kiskutya maradt az asszony egyetlen, hűséges társa.

Akik nem élték túl…

A feljegyzések alapján még legalább 9 kutyautas tartózkodott a Titanicon, de a hiányos naplók miatt számuk magasabb is lehetett. Többségük közepes vagy nagyobb testű kutya lehetett, a kennelben helyezték el őket. Azon a bizonyos éjszakán valaki - talán egy utas, talán a személyzet egy tagja - kinyitotta a kenneleket, ám ez nem segítette megmenekülésüket. Fel-alá szaladgáltak a fedélzeten, kétségbeesve keresték gazdájukat a káosz közepette. Bár nem készült róluk pontos lista, néhányukról sikerült kideríteni pár dolgot:

Egy philadelphiai szénmágnás, William Carter kutyái, egy Cavalier King Charles Spániel és Airedale Terrier is eltűnt a hajóról. A londoni székhelyű Lloyd's (biztosítótársaságok nemzetközi szövetsége) később kárpótolta a családot az őket ért veszteségekért. 

John Jacob Astor, a milliárdos is ekkor veszítette el kedvencét. Kitty, az airedale terrier mellett egy foxterrier, egy csau-csau, egy angol bulldog, egy orosz agár és más, ismeretlen fajtájú kutyák ragadtak a hajón. Az áldozatok között szerepelt egy díjnyertes francia bulldog is, aki az utazás előtt került új gazdájához Angliában. A katasztrófát követő héten megrendezésre kerülő fajtakiállításra már nem juthattak el New Yorkba. 

Lenyűgöző állhatatosság és vasakarat

Jónéhány történet kering a Titanic kutyáiról, élén egy bátor újfundlandival. Rigel, a hős óriás gazdája William Murdoch elsőtiszt volt, aki az utasok mentése közben tűnt el. A történet szerint, melyről később több napilap is megemlékezett, Rigel hősiesen küzdött az Atlanti-óceán jeges hullámai ellen, és kitartó ugatásával hívta fel a Kárpátia legénységének figyelmét egy elsodródott mentőcsónakra. A körülmények miatt sokáig vitatták a hír valódiságát, ám az újfundlandit arra tenyésztették, hogy a fagyos vízben is megállja a helyét: bundája a jegesmedvééhez hasonlóan védi a kihűlés ellen, ereje, termete és úszóhártyás mancsai pedig kitűnő úszóvá teszik. 

Rigel eleinte gazdáját keresve úszott körbe-körbe, majd a négyes számú mentőcsónak mellett állapodott meg. Hiába volt benne elég hely, az embereknek a túlélésért folytatott küzdelemben nem maradt erejük a kutya kihúzására. Órákkal később érkezett meg a Kárpátia, ám addigra ez a mentőcsónak távolabbra került a többitől, így félő volt, hogy nem veszik észre őket. Az újfundlandinak volt annyi lélekjelenléte, hogy ugasson tempózás közben, így menekülhettek meg mindnyájan. Újabb bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy a kutyát a Kárpátia csendőrtisztje, John Brown fogadta örökbe, aki magával vitte skóciai birtokára. Rigel nagy megbecsülésben élhette le hátralévő életét, és soha többet nem kellett jeges vízbe merítenie a mancsát. 

Örök hűség, feltétel nélküli szeretet

Fennmaradt egy történet, mely egyszerre szívmelengető és szívszaggató. Az egyik utas, Ann Elizabeth Isham egy német doggal szállt hajóra Cherbourg-ban. Hatalmas termete miatt nem engedték be a kutyát a mentőcsónakba a tragédia éjszakáján. Ms. Isham azonban annyira szerette kedvencét, hogy nem volt hajlandó elhagyni a süllyedő hajót nélküle, inkább visszamászott a mentőcsónakból a fedélzetre. Utolsó lélegzetvételéig mellette maradt. A feljegyzések szerint később jégbe fagyva találtak rájuk, ahogy a hölgy szorosan ölelte négylábú barátját.